A sakk nem csupán egy játék, hanem az emberi gondolkodás egyik legmélyebb metaforája. Egyszerre sport, tudomány és művészet. Bár a tábla véges (64 mező), a lehetséges lépéskombinációk száma felfoghatatlanul sok. Ez az ellentmondás teszi megunhatatlanná: több évszázadnyi elemzés után is születnek új ötletek.
Péntek délután jönnek össze a sakkozók a Róth Miksa teremben. Hívjuk ezt edzésnek, bár ez egy ilyen intellektuális sportnál furcsán hangzik. Pilis Péterrel és Barák Péterrel ültünk le beszélgetni a bálinti sakkéletről. Pilis Pétert régóta ismerem, elsőként vele kezdtem kibogozni a bálinti sakkozók meglehetősen kanyargós történetét. A sakkbarátok 1961-ben már indultak versenyeken. Az egyesület léte nem volt folyamatos, voltak kisebb megszakítások. A 90-es évek sakk-közössége a TTC (Törökbálinti Torna Klub) alá tagozódott, mint akkoriban Bálinton minden sporttevékenység. A sakkegyesületet akkor Csinszki Berci és Heller Árpád vezette, feladatukká vált rendbe tenni az egyesület jogi helyzetét. Az ő nevükhöz fűződik a sakkbarátok körének új keretek közé szervezése. P. P. rendre ott forgolódott a sakk körül. 90’nyarán egy sportnapon úgy indított, hogy a rutinos Csinszki Bercivel egy döntetlent sikerült összehoznia. Aztán persze jól beszippantotta a játék szeretete, olyannyira, hogy 2004 és 2012 között ő volt a TTC egyesület elnöke. Akkoriban a fiatalokat még nem kellett lasszóval fogni, így aztán az idősebb generáció mellett megjelent 10-15 fiatal. Nem nehéz belátni, hogy mint minden sportnál, a sakknál is különböző kvalitású játékosok vannak, mindenkinek más az erőssége. Ebből a színes, sakkozni szerető társaságból kellett versenyképes csapatokat kiállítani, olykor hármat, néha csak kettőt. Az talán érthető, hogy verseny alatt a csapat játékosai nem szólhatnak egymáshoz, előtte vagy utána elemezhetik a helyzetet. Ha úgy vesszük, ez egy egyéni sport, viszont a csapat eredményét a játékosok szerzett pontjainak összessége adja. A verseny különböző szinteken zajlik. Először 3 megyei szinten, ha azon túljutottak, akkor a csapatok a pestmegyei versenyek különböző szintjein mérettethetik meg magukat.
Ifjabb Barák Péter a törökbálinti sakkélet nagy reménysége
Kérdezem P. Pétert, milyen önkormányzati támogatásra számíthatnak. Ezzel kapcsolatban Péter példának hozta fel azt a tiszteletreméltó vállalkozást, hogy az általános iskolákban sakk órákat tartanak. Kiderült, és ezen őszintén meglepődtem, hogy ez nekik évenként fél millió forintjukba fáj, még a sakktáblákat is ők veszik meg. Polgár Judit könyvében a saját gyerekkori példája nyomán ír arról, hogy korán érdemes a gyerekeket bevezetni a sakk rejtelmes világába, akár ötévesen. Lékó Péter például már 13 évesen nagymester volt. Miből fedezi a sakkegyesület a költségeket, adódik a kérdés. A tagdíj, az 1%-os támogatás az adózóktól, ami ugye aprópénz, de ehhez az iskolai projekthez az önkormányzat is hozzájárult 236.831 Ft-tal. A szakkörhöz kell egy PC-n lévő oktatóprogram, egy tábla, amire kivetíthetik az anyagot. Nem könnyű kigazdálkodni az egyesület életben tartását. Meglátásom szerint ez a haladó szellemű iskolai program nagyobb támogatásra lenne érdemes. A sakk a többi sporttal összehasonlítva hosszú távú befektetése egy-egy játékosnak. A fizikai sportnál kellő tehetséggel, sok edzéssel viszonylag hamar kiderül, mit érhet el a sportoló. A sakknál évekbe kerül eljutni valamilyen szintre. Ha valaki aztán a csúcsra kerül, akár meg is élhet a sakkozásból.
Most Barák Pétert mutatnám be, aki a sakkegyesület vezetőségi tagja, TBSakkSE.I csapatának irányítója. Édesapja sakkozott – meséli, és őt a többi gyerekkel együtt elkezdte a saját szenvedélyébe bevonni. B. P. bevallja, akkoriban nem igazán lelkesedett a sakkért. „Apám erős játékos volt, és csak akkor tudtam nyerni, ha ő közben a híradót nézte” - emlékszik vissza. Péter fiát - az interjúban a harmadik Pétert - már nem nagyon kellett biztatni. 7.b osztályos tanulóként sakkcsapatával aranyérmet nyert a Magyar Nemzeti Gyermek Sakk Csapatbajnokságon. Ötéves korában kezdte el őt is nagyapja tanítani, mint korábban apját. Hatéves volt, akkor már apja is látta, hogy ebben a gyerekben több fantázia van, mint a kortársaiban, egyszóval tehetségesnek tűnt. Beíratták Polgár Judit sakkiskolájába. Jött egy nap, amikor lehetett az Országos Sakksuli Kupára nevezni. A szülők - maguk sem féltek a kihívásoktól – rögtön pártfogolták Péter indulását, annak ellenére, hogy az oktató korainak tartotta. Féltette tanítványát a verseny okozta stressztől. A szülők bíztak benne és benevezték a hét fordulós versenyre. Az első ellenfele idősebb volt nála egy évvel, ami ebben a korban sokat számít. Péter a 4. lépésnél mattot kapott. A szülők bíztak benne, hogy összeszedi magát. Így is történt, utána zsinórban megnyert 5 partit. A szünetben az apa kivitte fiát a levegőre, hogy felfrissüljön, látta, hogy bágyadt. Nem akart megjegyzéseket tenni, pozitív tárgyilagossággal megkérdezte a kis Pétert, hogy érzi magát. Erre a válasz – mai napig az apa kedvenc mondata – „kicsit fáradt vagyok, de tudok még egyet nyerni!” Arra a kérdésre, hogyan veszi észre egy fiatal gyerek tehetségét, B.P a majálison való kitelepülésüket hozta fel példának. Leülnek a sakktáblához, ahol a nyerni akarás, és a kombinatív lépések sokat elárulnak a játékosról. Persze ehhez az oktatónak pszichológiai érzékre is szüksége van.
Mi a legfontosabb egy parti során, kérdezem P.P-t. Három részre lehet tagolni egy partit. A megnyitásra, a közép- és a végjátékra. Kevés sakkozó van, amelyik mind a háromban erős. A középjáték kívánja meg a legtöbb kreativitást, de a végjáték nagyon fontos. Meg lehet tanulni különböző felállásokat, de utána már a saját kombinatív készségedre vagy utalva. P.P szerint az ő szintjükön 3-4 lépésben tudnak előre gondolkozni, közben az ellenfél válaszlépéseit is latolgatják. P.P. szinte mellékesen említi, hogy 2008-ban az NB II. -es versenyekben 2. helyezést értek el.
Nem elhanyagolható tényező a neten elérhető sakkprogram, mint partner, „akivel” különböző szinteken lehet játszani. Sokat lehet tanulni abból is, hogy a világhálón elérhető minden nemzeti b. mérkőzés. Egyébként B.P. jobban szereti a gép helyett az élő, gondolkozó, néha tévedő partnert.
Befejezésként tehetséges tanítványokat kívánok a sakkegyesületnek, a Pétereknek pedig további eredményes munkát!
