A korszerűsítés egyik fontos előzménye a 2022-ben bekövetkezett jelentős energiaár-emelkedés volt, amely a közvilágítás működtetésének költségeit is számottevően növelte. A LED-technológia alkalmazásával ugyanakkor jóval kevesebb energia szükséges a közterületek megvilágításához, miközben a világítás minősége is javul.
A beruházás első ütemében közbeszerzési eljárás keretében 1181 LED világítótestet szereltek fel. A második ütemben további 1526 lámpatest cseréje történt meg. A két ütem során így összesen több mint 2700 korszerű világítótest került a város utcáiba.
A második ütemben ezen felül további 59 lámpatestet is felszereltek. Ezek közül 29 a hálózaton korábban hiányzó lámpatestek pótlását szolgálta, három lakossági igény alapján került a helyére, 18-at az önkormányzat által kijelölt utcákban helyeztek el, kilenc pedig pótmunkaként valósult meg.
A fejlesztés a tervek szerint nemcsak a közterületek megvilágítását teszi korszerűbbé, hanem hosszú távon jelentős megtakarítást is eredményez az önkormányzat számára. Az alacsonyabb energiafogyasztás miatt a közvilágítás működési költségei várhatóan évente több tízmillió forinttal csökkennek. A megtakarítás így a város gazdálkodásában is érezhető lehet.
Ha hibát észlelünk
A korszerűsítés lezárása után is előfordulhatnak olyan egyedi hibák, amelyeket érdemes mielőbb jelezni. Ha egy lámpatest nem működik megfelelően, a lakók a Törökbálint Bejelentő Applikáción, illetve a térképes bejelentőfelületen keresztül jelezhetik a problémát. Bejelentés tehető a kozvilagitas@torokbalint.hu e-mail-címen is.
A hibabejelentésnél fontos, hogy minél pontosabban adjuk meg a meghibásodás helyét – például az utcát és a házszámot vagy a lámpatest pontos környezetét –, így a szakemberek gyorsabban be tudják azonosítani és megvizsgálni a problémát.
A LED-es közvilágításra való átállással Törökbálint egy korszerűbb, energiahatékonyabb rendszerre tért át, amelynek előnyeit a város lakói a mindennapokban is megtapasztalhatják.