Megújul a törökbálinti Géza fejedelem utcai, közismertebb nevén Nyár utcai közösségi sportpálya. A sokak által használt, de az évek során elhasználódott létesítmény új, korszerű rekortánburkolatot kap, és a tervek szerint a környék lakóinak még több lehetőséget kínál majd a szabadidő aktív eltöltésére.
A régi, kemény és kopott felületet rugalmas, csúszásmentes műgumi burkolat váltja fel. Ez a megoldás kíméli az ízületeket, és esés esetén a kemény burkolatnál kisebb sérülési kockázatot jelenthet. A pályán a meglévő focikapuk megmaradnak, így továbbra is lehet majd futballozni. Emellett két új kosárlabda-palánkot szerelnek fel, és külön vonalazással ellátott tollaslabdapálya is készül.

A sportolási lehetőségek bővítése mellett a kényelmesebb időtöltésre is gondoltak: a pálya kerítésén kívül padokkal felszerelt pihenőrész létesül, ahol a sportolók és kísérőik is megpihenhetnek. A fejlesztés így nemcsak a rendszeresen sportolóknak, hanem a gyerekeknek, a fiataloknak és a családoknak is vonzóbb közösségi helyszínt teremthet. A pálya mérete ugyanakkor nem teszi lehetővé a szabványos, 20×40 méteres kispályás futballpálya felfestését, ezért focivonalazás nem készül. Ez azonban a labdarúgást nem akadályozza.
November elejére tervezik a műszaki átadást
A munkaterület átadása október 9-én megtörtént, a kivitelező a tervek szerint október 13-án kezdte meg a munkálatokat. A műszaki átadás-átvétel tervezett kezdete november 4. A sportpálya a kivitelezés teljes időtartama alatt zárva tart, és csak a műszaki átvételt követően nyitják meg újra a lakosság előtt. Az újranyitás időpontjáról az önkormányzat a város honlapján és közösségi oldalain ad majd tájékoztatást. Az önkormányzat vállalta, hogy a megújult sportpálya karbantartásáról és üzemeltetéséről legalább öt évig gondoskodik. A fejlesztés célja, hogy a Nyár utcai létesítmény hosszú távon biztonságosabb, korszerűbb és többféle sportolási igényt kiszolgáló közösségi térként szolgálja a városrész lakóit.