Az Egyensúly Intézet frissen megjelent Településindexe szerint az 5 000–15 000 lakosú magyar települések között Törökbálint a 3. helyen végzett, Balatonfüred és Tiszaújváros mögött. A rangsor nem egyetlen adat alapján készült: több mint 360 ezer statisztikai adatot és 53 különböző mutatót vizsgáltak, hogy összehasonlítsák Magyarország településeinek fejlettségét. Az Egyensúly Intézet kutatója, Marek Bertram nyilatkozott nekünk az idei szempontokról.
– 2026-ban Balatonfüred és Tiszaújváros is megelőzte Törökbálintot a fejlettségi indexben. Jól gondoljuk, hogy Balatonfürednél a turizmus, Tiszaújvárosnál pedig az ipari beruházások és az ingatlanpiac játszanak ebben meghatározó szerepet?
– Balatonfüred esetében nagyrészt igen. A legnagyobb különbségek a turizmusban – például a vendégéjszakák és a vendéglátóhelyek számában –, a kulturális életben, valamint az önkormányzat alapszolgáltatásokon túli költéseiben vannak. Tiszaújváros esetében azonban más a helyzet. A két település között mindössze 0,29 indexpont a különbség, vagyis gyakorlatilag nagyon szoros az eredmény. Tiszaújváros erősebb a közművek területén: a lakások száz százaléka csatlakozik a vízhálózathoz és a közcsatornához, míg Törökbálinton ezek az arányok alacsonyabbak. Törökbálint viszont a lakásárak, a lakásépítés, a diplomások aránya és a nagyvárosi elérhetőség tekintetében előrébb tart. Ilyen kicsi különbségnél akár egyetlen mutató is befolyásolhatja a sorrendet.

– Mit mér valójában a Településindex? Az élhetőséget vagy a fejlettséget?
– A Településindex nem élhetőségi, hanem fejlettségi index. Azt vizsgálja, hogy a legfrissebb rendelkezésre álló adatok alapján aktuálisan milyen fejlettségi szinten van egy település, emellett pedig azt is, hogy 2014 óta mennyit fejlődött. Törökbálint a fejlettség tekintetében a harmadik, a fejlődés dinamikáját tekintve pedig a hatodik helyen áll saját kategóriájában. A kutatás 53 mutatóra és több mint 360 ezer nyilvánosan elérhető statisztikai adatra épül. A gazdasági, társadalmi és demográfiai helyzet mellett vizsgáljuk az infrastruktúrát, a szolgáltatásokat, a lakáspiacot, a közbiztonságot, valamint a kultúrát és a turizmust is.
– Mennyiben járul hozzá Törökbálint harmadik helyéhez az ingatlanpiac és a helyi infrastruktúra?
– A két terület éppen ellentétes irányba hat. Az ingatlanpiac az egyik legfontosabb húzóerő. Törökbálinton a négyzetméterár 2014 óta 256 ezerről 910 ezer forintra emelkedett, ezzel a település a negyedik a 184 települést tartalmazó kategóriájában. A lakásépítésben szintén negyedik. Ugyanakkor az alapvető közműinfrastruktúra már kevésbé kedvező képet mutat: a közcsatornára kötött lakások aránya 74 százalék, az ivóvízhálózatra csatlakozottaké pedig 72 százalék.
– A társadalmi és gazdasági mutatókban milyen változásokat látunk?
– Több területen is jelentős előrelépés történt. A diplomások aránya 22,6 százalékról 28,4 százalékra nőtt, amivel Törökbálint a kategóriájában a kilencedik helyen áll. Az egy lakosra jutó, szja-alapot képező jövedelem 1,18 millióról 3,59 millió forintra emelkedett. Ez nominálisan 204 százalékos növekedés, amelyet természetesen az időszak inflációja jelentősen mérsékel, ha reálértéken vizsgáljuk. Az egy főre jutó iparűzési adó 117 ezerről 213 ezer forintra nőtt, ami 82 százalékos emelkedés.
– Törökbálint 2014-ben még a hatodik helyen állt. Mi magyarázhatja, hogy mostanra a harmadik helyre került?
– Ez összhangban van azzal, amit a kutatás a települések fejlődésének legerősebb előrejelzőiről mutat. A diplomás lakosság aránya és a Budapesthez való közelség együtt a fejlődés két legbiztosabb jelzője. Törökbálint mindkettőben erős pozícióból indult, és ez az elmúlt években is meghatározó előnyt jelentett.
– Mi lehet a következő évek legfontosabb feladata annak érdekében, hogy városunk megőrizze kedvező pozícióját?
– Két tényezőt emelnék ki. Egyrészt azt, hogy a közművek és a helyi szolgáltatások fejlesztése képes legyen követni a népességnövekedést. Másrészt fontos a település mérethatára. Törökbálint 14 517 lakosával már közel van a 15 ezres határhoz. Ha ezt átlépi, a városok kategóriájában mérik majd. Ez azért érdekes, mert ugyanazzal a jelenlegi fejlettségi szinttel ott már a 66 települést tartalmazó mezőny 19. helyén állna. Vagyis a növekedés nemcsak lehetőséget, hanem új összehasonlítási környezetet és új feladatokat is jelent majd a város számára.