Beszélnünk kell Chrisről – mert ez a fiú „meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott” /Lk.15,32/
„Valamennyien tékozló fiúk vagyunk azzal a különbséggel, hogy egyesek az atyai háztól eltávolodó, míg mások már a visszavezető úton járnak.” /Pilinszky János/
A Flowpoint civil egyesület alapítója és epicentruma, angoltanár, két kisfiú szerető édesapja. Nyolcadik éve él a városban, New Yorkból utazott idáig, hogy élete valódi mozgatórugóit és értelmét hosszú sodródás után végre megtalálja.
Kapaszkodnom kellett a karfába, mikor Chris a felmenőiről mesélni kezdett. A múlt század elejének tengeren túli maffiavilágába csöppentünk hirtelen. Apai dédapja az akkori Amerikában működő, öt hírhedt olasz dinasztia szesz- és drogcsempész szövetségének második embere. Sorsa tulajdonképp elkerülhetetlen – filmbe illőn likvidálják: lassít a fekete autó, és Vincenzo James Lepore a borbélyüzletből kilépve halálos lövést szerez. A törvénytisztelő tiszta élet e körülmények közül érkezve a nagyapának, sőt, még az apának sem egyszerű, első gyermeke a családi legendárium szerint börtönben fogan. Múltját azonban sikerrel hátrahagyva köt házasságot felvidéki gyökerekkel bíró kedvesével, s születik meg 1991-ben, a New York állambéli Rosendale-ben második közös gyermekük, Chris Belluzzi.
Rosendale különleges hely, a települést kis patak szeli ketté, s a hagyomány szerint egyik partján tisztes konzervatívok, a másikon kétes életű liberálisok, művészek, hippik, nincstelenek élnek. Chris gyerekként saját családjában is érzi e kettősséget: apjától a kemény kétkezi munkát, bátorságot, a katonai szolgálat becsületét, anyja felmenőitől az írók, táncosok érzékenységét és könnyűségét kapja örökül. A városkának – gyerekszemmel – egyetlen pontja volt, ahol e megosztottság nem volt érzékelhető: a helyi ifjúsági ház. Ott nem számított, a patak mely partjáról érkezel. Mindegy volt, szegény vagy-e vagy gazdag, nem létezett bőrszín, vallás, sem politikai nézet. Gyerekek játszottak gyerekekkel, egy pontban örvénylett, hömpölygött a végtelennek tűnő jelen idő. Gyerekkorának béke szigeteként említi a helyet a felnőtt férfi – nem véletlen, hogy évtizedekkel később ezt az aranykort álmodja és teremti újra a jövő generációi számára.
Chris békétlen gyerekként emlékszik magára. Jó szívű, de rossz magaviseletű kisiskolás, balhétól balhéig közlekedik. Szülei korán különválnak, dühöt és szorongást szül a tehetetlenség és a bánat, ami kisebb, majd egyre nagyobb csínyekben ölt testet. Kevesen látják az indulatos kamasz viselkedése mögött a szenvedést, az elcsatornázatlan szomorúságot, veszteséget. Az érzékeny kevesek egyike Susan Slotnick táncpedagógus, aki színi- és táncelőadásaiba becsatolva Christ, szublimációs lehetőséget kínált a fiatalt feszítő parttalan energiák számára.
Tizenkilenc éves, mikor édesanyjánál negyedik stádiumú tüdőrákot diagnosztizálnak. Pillanatok leforgása alatt válik a kamasz gimnazista betegápolóvá és húgának nevelőjévé. A házba egy időre édesapjuk érkezik vissza, hogy a haldokló asszonyt az utolsó nehéz heteken végigkísérje.
Chris anyja halála és a középiskola befejezése után egyből munkába áll: A Mohonk Mountain House alkalmazottja lesz, azé a szállodakomplexumé, ami a legenda szerint Stephen Kinget A ragyogás című regényének megírására ihlette. Feladatait nem veszi komolyan: ukuleléjével a hóna alatt terv, cél és fókusz nélkül a mának él, élvezetet, örömöt, lebegést hajtva igazi carpe diem az élete. Chris hétköznapi hedonizmusa menekülés. Menekülés az édesanya elvesztésének feldolgozása elől, menekülés a korai parentifikálódás súlya elől, menekülés a gyerekkor többszörösen ketté hasadt valóságából.
Céltalan sodródásában egy magyar lány lesz a kikötő – hűvösen őszinte kérdéseivel Christ lassulásra és számvetésre készteti. A lányt utolsó centjei árán Budapestig követi, de horgonyozni még képtelen: kapcsolata az eleinte küzdelmes gyökértelenségben elenyész. Idővel megismeri azonban azt a lányt, akinek családja nincstelenségében is elfogadja őt, akiknek törökbálinti otthonába a tékozló fiú megnyugodni és megállapodni hazatérhet. Leendő anyósát Chris magyar nyelven ANYÁNAK szólítja, aki mellett elvesztett édesanyja után először megtartó biztonságot talál. Párjával a Felsőerdősor utca egy romos viskójából festői panorámás mézeskalács házikót varázsolnak, miközben két gyermekük születik, 2019-ben Benjamin, 2021-ben Ezra. Chris az apaságában véli megtalálni azt a fókuszt, amit tudatosan vagy kevésbé, de mindig is keresett. A lehető legjobb példává válás vágya hajtja – biztos állást talál, angolt tanít, majd menedzserkedik a budapesti Berlitz-hálózatban, később a bálinti Prime School oktatója lesz. Hajnalban kel, fut, főz, meditál, egészséget épít testben, lélekben egyaránt.
Az apává válás revelatív élményével párhuzamosan hajt rügyet a gondolat: egy ifjúsági központ létrehozásának vágya, gyerekkori biztos, társadalmi különbségeket felülíró, szeretet alapú közösségének újraalkotása Törökbálinton, választott, megtalált otthonában. 2023-ban Chris életre hívja a Flowpointot, egy civil egyesületet, ami inspiráló, nyitott teret kínál fiataloknak fejlődéshez, kikapcsolódáshoz, kreatív programokhoz, közösségi élményekhez. A Flowpoint megalakulása óta aktív szerepet vállal a település civil életében, részt vesz közösségi rendezvényein. A halloweeni estén saját bázist épít, aktív tagja a Bálinti Családok Egyesülete által szervezett Családi Pikniknek, képviselteti magát a majálison, önálló megmozdulásait pedig fix épület híján a művelődési ház és a Prime School fogadja be.
Chris energiája kifogyhatatlan, szenvedélyes tenni vágyása csillapíthatatlan. Erőt apasága mellett Jézus Krisztusból merít. 2025 őszén nehéz betegségből gyógyulva purgált és megtért, fiatalkori könnyelműségét napról napra fókuszált, tevékeny és alázatos szolgálattal írja felül. Álma, hogy a Flowpoint közösséget építhet egyszer a környékbéli településeken is, talán Budaörsön és Biatorbágyon, hogy majd az ifjúsági bázisok egymással is vitális áramlatban kapcsolódhassanak. Útja színes, derűs és nemes, áldás, hogy misszióját köztünk teljesíti. Kívánom, hogy nyitott, őszinte hívását baráti közvetlenséggel viszonozva tegyük mi, bálintiak valódi, termékeny párbeszéddé!