Az Értéktár első társasági estjén három különböző, mégis egymásra rímelő személyes történet találkozott: egy budaörsi borászé, aki elődei szőlőfajtáival kísérletezve újít, egy tősgyökeres törökbálintié, aki a szőlőhegyhez kötődő családi történeteket írja tovább, és egy családé, amely új életet ad a régi pincéknek.
Az „Időközben Bálinton” sorozat első estje a Kőfejtő föld alatti világába hívta a jó bor és a város kevésbé ismert múltja iránt érdeklődőket, a Törökbálinti Értéktár és a Bálinti Családok Közössége Egyesület Városfelfedező Köre szervezésében.
Ma már nehéz elképzelni, hogy Törökbálint életét évszázadokon át meghatározta a szőlőművelés. Az Anna-hegy lejtőin szőlősorok húzódtak, a kőfejtőnél pedig a falu egyik legrangosabb pincesora épült ki, amely a közösségi élet fontos helyszíne is volt.
Ezen az időutazáson Pertl István helytörténész kalauzolt bennünket, aki három évtizede kutatja Törökbálint múltját, a helyi történeteket tágabb összefüggésekben értelmezve, és a feltárt örökségből mai közösségi kezdeményezésekhez is ihletet merítve. Családi emlékekkel és régi fényképekkel idézte elénk a szőlőhegyek tovatűnt világát: hogyan lett a sváb telepesek tudása és a kedvező adottságok révén a bor fontos megélhetési forrás, hol és hogyan épültek a pincesorok, és milyen munkák kísérték a szőlőt a metszéstől a szüretig. A pincék társasági életéről is mesélt: a gazdák vasárnaponként venyigével fűtött kályha mellett kártyáztak, miközben – ahogy ezen az estünkön is – előkerült a házi sonka, kolbász és a bor. A szüreti bálok derűsebb emlékei mellett a súlyos fordulatok is helyet kaptak: a filoxéravész elleni reménytelen küzdelem, majd a svábok elűzése és a kollektivizálás, amely végleg megszakította a közel 250 éves szőlő- és présházkultúra folytonosságát.
Az est másik főszereplője Szentesi József, a Borászok Borásza díjjal elismert, nemzetközileg is jegyzett budaörsi sváb borász volt, aki a magyar szőlészet csaknem elveszett örökségét kelti új életre. 19. századi szakkönyvekben kutatva olyan fajtákra bukkant, amelyek a filoxéra, majd a tömegtermelés térnyerése nyomán feledésbe merültek. A pécsi kutatóintézetből szerzett szaporítóanyaggal tíz fehér- és tíz kékszőlőfajta kísérleti termesztésébe kezdett. Bebizonyította, hogy ezek nem csupán muzeális ritkaságok: izgalmas, egyedi karakterükkel a mai borkultúrában is helyük van. Tudását és oltványait más borászokkal is megosztotta. Úttörő munkája nyomán országszerte egyre többen kezdenek foglalkozni ezekkel a különleges magyar fajtákkal. A vacsorával egybekötött nyolctételes kóstolón olyan ritkaságokat ízlelhettünk meg, mint a fekete muskotály, a budai vörös, a hajnos kék, a laska vagy a lisztes.
A történet harmadik szálát maga a helyszín adta. A Bálinti Kőfejtő mészkövéből épült fel egykor a falu jelentős része. A vendéglátó Onestyák család számára a hely múltja és jövője egyaránt fontos: évtizedek óta dolgoznak a járatok megerősítésén és azon, hogy azokat új funkciókkal töltsék meg. Sétánkon a rendezvénytér mellett a működő gombapincébe is betekinthettünk, ahol az a csiperke terem, amellyel a törökbálinti piacon is találkozhatunk péntekenként.
Az „Időközben Bálinton” sorozat nem egyszerűen arra vállalkozik, hogy felidézze a múltat. Arra is kíváncsi, hogyan él tovább a mai városban. Az első est három összecsengő története azt mutatta meg, hogy a múlt értékei nemcsak érdekes történeteket kínálnak: megőrzésük nem lezárja, hanem lehetővé teszi a folytatást. Örökségünk újrafelfedezése így egyszerre értékmentés, kísérletezés és jövőépítés: olyan új minőség születhet belőle, amely éppen a gyökereiből meríti egyediségét.
Öveges Borbála
Törökbálinti Értéktár
Szentesi József borász
Pertl István mesél
