A szokás a magyarországi sváb közösségek körében volt ismert, ám Törökbálinton sajátos változata alakult ki. A történet szerint egykor a mai Falumúzeum épületénél, az akkori Pertl vendéglőben gyűltek össze a mulatozók. Behoztak egy élő kis bárányt, az asztalra pedig odakerült egy vekkeróra. Felhúzták, és ezzel kezdetét vette a játék.
A párok körbe-körbe táncoltak az asztal körül, miközben egy virágcsokrot adogattak egymásnak. És itt jött a lényeg: nem pusztán a jókedvért táncoltak. A játék végén a bárány volt a tét!
Amikor ugyanis megszólalt a vekker, annál maradt a csokor, aki – a szerencse és a tánc közös döntése alapján – hazavihette a bárányt. Elképzelhetjük a pillanatot: a zene szól, a párok járják a táncot, a csokor vándorol kézről kézre, és mindenki fél szemmel az órát figyeli. Vajon mikor csörren meg? És kinél lesz akkor a virág?
Ez a játék egyszerre volt mulatság, közösségi esemény és egy kis szerencsepróba. A bárány pedig alighanem minden idők egyik legcukibb „fődíja” lehetett.
A második világháború után azonban Törökbálint sváb közösségének élete gyökeresen megváltozott. A német nemzetiségű lakosság nagy részének kitelepítése miatt számos régi szokás és hagyomány háttérbe szorult. A Báránytánc is hosszú időre eltűnt a közösségi életből.
A rendszerváltás után azonban egyre több helyi közösség kezdte újra felfedezni és életre kelteni a régi törökbálinti hagyományokat. Így került vissza a Báránytánc is a város kulturális térképére.
És milyen jó, hogy visszakerült! Mert miközben a mai világban egyre több programot szervezünk telefonon, alkalmazásokkal, online regisztrációval és digitális időzítőkkel, milyen üdítően hangzik egy olyan játék, amelynek mindössze néhány egyszerű kelléke van: zene, tánc, egy csokor virág és egy vekker.
A hagyomány ma már elsősorban a közösségről, a találkozásról és a törökbálinti sváb örökség megőrzéséről szól. A Báránytánc köré zenét, táncot, vendéglátást és kézműves programokat is szerveznek – vagyis nemcsak egy régi játékot idéznek fel, hanem egy egész közösségi világot.
És ha legközelebb valaki megkérdezi Törökbálinton, hogy „Mi az a Báránytánc?”, a válasz egyszerű: egy kis sváb hagyomány, egy kis tánc, egy kis szerencse – és egy történet, amelyben még egy bárány is főszereplő lehet.
